A Dow Jones után a Nikkei is beszakadt
Komoly veszteséget könyveltek el a tokiói tőzsdén forgó értékpapírok a keddi kereskedés kezdetén.
Komoly veszteséget könyveltek el a tokiói tőzsdén forgó értékpapírok a keddi kereskedés kezdetén.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn negyedik napja esett, nem számítva a múlt csütörtöki, átmeneti megkapaszkodást.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán második napja esett, részben még mindig az amerikai adósságkorlát-válság okozta bizonytalanság miatt, de már a japán szolgáltatások teljesítménymutatója miatt is, amely júliusról újabb, a júniusinál nagyobb visszaesést jelzett.
Érezhető volt a nemzetközi befektetői hangulat romlása kedden Ázsiában is, a vezető mutatók többnyire mínuszban voltak az európai, és az amerikai adósságproblémákkal, valamint a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt.
Megugrott és tízezer pont fölé emelkedett a tokiói értéktőzsde iránymutató indexe hétfőn, miután Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy a demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről.
A tokiói értéktőzsde Nikkei indexe 0,7 százalékkal gyengült pénteken, és ezzel már a harmadik egymást követő napot zárta mínuszban. Ázsia többi tőzsdéin is borúlátóak voltak a befektetők.
Az ázsiai piacok vegyesen alakultak, ezen belül a tokiói tőzsde mutatója emelkedett.
Estek az ázsiai részvénypiacok a hétfői kereskedésben azt követően, hogy pénteken a vártnál kedvezőtlenebb munkaerő-piaci adatokat közölt az amerikai munkaügyi minisztérium.
Erősödött a legtöbb ázsiai részvényindex, a tokiói Nikkei-mutató pedig hét heti csúcson zárt azt követően, hogy a befektetők azt remélik, a görög parlament szerdán megszavazza az újabb, 28,4 milliárd eurós megszorításokat, és így csökken a görög államcsőd kockázata.
Vegyesen zártak szerdán a főbb ázsiai tőzsdék az előző napi kedvező amerikai makroadatokra elért látványos New York-i nyereségeket követve, és a makacsul magas infláció miatti kínai és indiai kamatemelési kilátások nyomása alatt.
Eséssel zárta a hétfői kereskedést a tokiói részvénypiac miután a kereskedőket aggodalomra intették a gyengülő amerikai makro adatok, valamint a szigetországban tapasztalt politikai bizonytalanság.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán második napja emelkedett, de az ütem jelentősen lassult.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön meredeken emelkedett a szerdai visszaesés után.
Eséssel zárták a hétfői kereskedést is az irányadó ázsiai tőzsdeindexek, miután a regionális részvénypiacok a múlt héten már második hete zártak csökkenéssel.
Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn. A nagyobb pénzügyi központok pénteki és hétfői zárva tartása miatt a forgalom alacsony volt.
Kétnapi emelkedés után a hangulatot rontotta az előző nap megjelent, vártnál rosszabb amerikai munkanélküliségi adat és a további kínai pénzügypolitikai szigorítás kilátása.
Csökkenéssel zárt a tokiói értéktőzsde pénteken, az új japán pénzügyi év első napján.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden második napja esett, mert a földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai atomerőmű környékén növekvő sugárveszély rontotta az újjáépítés általános kilátásait, miközben a japán kormány mérlegeli a társasági adó tervezett csökkentésének elhalasztását, illetve a személyi jövedelemadó emelését a helyreállítás költségei miatt.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken harmadik napja emelkedett. Kereskedők szerint az olcsóbb részvények ösztönzik a bevásárlást, jó vállalati eredmények reményében. A fő mutató még így is 7 százalékkal elmarad a március 11-itől - azon a napon volt a földrengés Japánban.
A vezető mutatók gyengülésével zárt csütörtökön a tokiói tőzsde, ahol elemzők szerint a nukleáris válság megoldásáig nem is várható trendforduló, Ázsia más tőzsdéin azonban a világgazdaság előtt egyre magasabbra tornyosuló gondok ellenére erősödtek az indexek.